Földesúrból lett jobbágy

 

 

Egyszer régen volt egy földesúr, aki nagyon fukar volt, de minden megváltozott, mikor elvett egy bohókás asszonyságot. A földesúr nagyon szerette ezt az asszonyt és mindent megvett neki. Viszont iszonyúan sanyargatta a jobbágyokat. A terítéket folyton leborította az asztalról, mondván, hogy az neki nem elég jó. Mivel a jobbágyokat ez a viselkedés borzasztóan zavarta, felmerült bennük a bosszúállás vágya.

Ám a jobbágyoknak nem kellett külön szervezkedniük, mert a földesurat egyre-másra érték a csapások. Először is, a kiadásai megtízszereződtek, aztán értesítették, hogy a nemesi adót megemelték, és emellett a feleségével való kapcsolata is erősen megromlott…

Felesége újabban egykedvűvé lett és folyton betegeskedett. Természetes, hogy kétségbeesett, és mindenféle orvosokat hívatott, csakhogy azok is nagyon sok pénzt kértek.

A földesúr felesége hamarosan meghalt, ő maga pedig elszegényedett, a jobbágyai elhagyták, a földjét meg, mivel nem fizetett adót, elkobozták. Így nem maradt senkije, s a jobbágyok nem voltak hajlandók segíteni neki. Azt mondták a jobbágyok neki: – Kotródjon, csak holtan akarjuk viszontlátni. – A földesúr földönfutóvá vált, nem volt hová mennie.

Több év elteltével, mikor már azt hitte, ebből az állapotból nincs kiút, meglátott egy birtokot, bement és azt kérte, hadd szolgáljon ott. Az ottani földesúr megengedte, hogy szolgáljon. Ez a földesúr épp úgy sanyargatta, mint ahogy régen ő a jobbágyait, de többi jobbágyát nem bántotta. Neki mindig több feladatot adott, munkáját csöppet sem értékelte. Ha megterítette az asztalt, mindig ledöntötte, mondván, hogy az neki nem elég jó.

A jobbággyá lett földesúr pedig nagyon elszontyolodott, ám hamarosan ismét nagy boldogság érte! Ugyanis megházasodott és a felesége áldott állapotba került. De az is bátorította őt, hogy a többi jobbágy testvérként szerette őt, mindig nyugtatgatták és segítették.

Egyszer, szántás közben észrevett egy aranygyűrűt egy bokorban és gyorsan felvette. Észrevette ezt a földesúr az ablakból! Rögtön küldte is a katonáit, hogy fogják el, mert ellopta az aranygyűrűjét. Szaladtak az őrök, megfogták s elé hurcolták. – Mi a neved, te rabló? – kérdezte a földesúr. – Jaj, kegyelmes uram, a nevem Ondróti Károly gr… – ám az utolsó szónál elakadt a nyelve. – Mi a panasz? Mi az, hogy gr…? – Bocsássa meg, csak véletlen szóbotlás volt. – felelte – Hát jó, akárki is vagy, attól még loptál tőlem, és ezért börtönnel lakolsz! – mondta haragosan. – Én nem… én nem loptam! Kérem! – mondta a jobbággyá lett földesúr, de az őrség elvonszolta és bezárta őt egy cellába. Három esztendőt ült ott. Mikor kiengedték; a házában egy gyönyörű, hároméves legényke várta. Mikor őt meglátta, minden búja eloszlott, rohant felé, megölelte és megcsókolta. Másnap már sokkal boldogabban látott munkához, mint három évvel előtte. A barátai felkarolták és segítettek neki minden munkában és ő nagyon hálás volt ezért és nem tudta, hová legyen örömében!

Ám az öröme rögtön elszállt, mikor hallotta legkedvesebb barátja sírását-rívását, oda is ment és megkérdezte, mi bántja? – Jaj, én barátom, most rendelte el a földesúr, hogy holnap megöleti az én egyszülött fiamat, mert lopott! – mondta ő – Majd én segítek a bajodon! – felelte a jobbággyá lett földesúr és hazament.

Másnap a kivégzésnél ellökte a gyereket és maga állt a helyére. A földesúr rögtön leállította a kivégzést, és elsírta magát. – Bocsásd meg, hogy ilyen gonosz voltam hozzád, csak bosszút akartam állni régmúlt bűneidért. – Mert az az igazság– mondja a földesúr  – hogy én régen a te jobbágyod voltam.

Így békült ki egymással a jobbággyá lett földesúr és a földesúrrá lett jobbágy. Osztoztak a birtokon és úgy bántak a jobbágyokkal, mint tulajdon családjukkal, a jobbágyok pedig nagyra becsülték és szerették őket.

Maja Hanna (12) 

 

Az iszonyatosan gyors teknősbéka meséje

 

 

 

 

 

Élt egyszer egy teknősbéka. Úgy hívták, hogy Iszonyatosan Gyors Teknősbéka. Ez a teknősbéka onnan kapta a nevét, hogy iszonyatosan gyors volt. Nem gyors volt, nem nagyon gyors volt, nem elképesztően gyors volt, hanem iszonyatosan gyors volt. Ő ilyen volt, így született.

Ez a teknősbéka egy szép napon úgy döntött, hogy benevez a futóversenyre. Nagy riadalom támadt a futók között. Össze is gyűltek, mire ezt mondja az egyik futó a másik futónak:

– Hé, te, másik futó! – így az egyik futó. – Hallottad, hogy velünk fog versenyezni az iszonyatosan gyors teknősbéka? – Nem! – felelt a másik futó – Az nem lehet, hogy versenybe száll az iszonyatosan gyors teknősbéka! Hiszen az a teknősbéka olyan gyors, hogy ha nem figyel, kiszalad a világból, mert a világ gömbölyű, de ő előre szalad, és egyből az űrben találja magát!

– Az hagyján, – vágta rá az egyik futó – úgy hallottam, hogy ő olyan iszonyatosan gyors, hogy egyszer tévedésből elfutott a Napig, és gyorsabban visszafutott, mint a napsugár!

– Sőt, – vágta rá a harmadik futó – az iszonyatosan gyors teknősbéka olyan gyors, hogy egyszer, mikor nekilódult, hátulról utolérte saját magát!

– Bizony, így igaz, harmadik futó – reflektált a negyedik futó –és ez mind semmi, mert az iszonyatosan gyors teknősbéka olyan gyors, hogy ha véletlenül nekiszalad az üvegnek, és átfut rajta, az üveg észre sem veszi, és nem törik el!

– Jaj, nagy a baj, – jajgatott az egyik futó – én meg úgy tudom, hogy az iszonyatosan gyors teknősbéka olyan gyors, hogy mielőtt rajthoz állt volna, már célba is ért.

– Ekképpen sopánkodott az egyik futó, a másik futó, a harmadik futó és a negyedik futó. Nagyon mély szomorúságba estek. Most mitévők legyenek? Ekkor az egyik futónak, aki mindközül a legélelmesebb, eszébe jutott valami:

– Mi voltaképpen, futók vagyunk. Azért edzettünk, hogy győzzünk! Azért küzdöttünk, hogy versenyeket nyerjünk! Nagyon keményen megdolgoztunk, hogy futóversenyeken futhassunk. Ne hagyjuk, hogy az iszonyatosan gyors teknősbéka legyőzzön minket! Kérjük meg, hogy legyen a hüllőknek külön bajnokság!

Így is tettek. Az iszonyatosan gyors teknősbéka kötélnek állt, az egyik futó, a másik futó, a harmadik futó és a negyedik futó nagyon megkönnyebbültek és álltó nap csak örvendeztek.

Az iszonyatosan gyors teknősbéka pedig rajthoz állt a krokodillal, a kajmánnal, az alligátorral, a cserepes és álcserepes teknőssel, a kockás pitonnal, és a kockás siklóval, a lábas és a lábatlan gyíkokkal, sőt, még a repülő kígyó is benevezett, de nemigen tudták eldönteni, ki győzött, mert nem volt olyan hüllő, aki látta volna, mikor indult el és mikor érkezett célba az iszonyatosan gyors teknősbéka.

Ezért úgy döntöttek, hogy inkább csapnak egy nagy házibulit és tán azóta is ünnepelnek!

Frenkel Gergely